dreams come true

"mindig is tudtam, hogy te nem a valóságban élsz..."
Igaz.. de csak félig.. Persze, bevallom, hogy azért a képzelőerőm az átlagnál szélesebb körű, és a kelleténél többet járok "álomföldön," mint amennyi megszokott. De most fásuljak bele az életbe? Nem jobb elrugaszkodni egy kicsit, amikor minden összesűrűsödik körülöttünk? Én ilyenkor, ha felszállok a buszra hazafelé, csak nézek ki az ablakon, és pörög az agyam. Addig is kivonom magam a gondok forgatagából. Az embernek így is olyan sok megoldásra váró dolga van az életben, hogy olykor már túlságosan elviselhetetlen... Az pedig, hogy mások szerint néha nem túl reálisan bízok a pozitív dolgokban, nem feltétlenül irracionalizmus, csupán optimizmus. =) No de ilyen téren én javíthatatlan vagyok, ez már biztos..

Az álmok, a valódi álmok, viszont számomra nagyon sokat jelentenek. Mindig is azt gondoltam, a lélek és az Ég jelzései számunkra. Sokszor mutatnak utat, ha elakadok az életben, és rengetegszer vetítettek már előre dolgokat, amik később ilyen, vagy olyan formában megvalósultak. Sosem konkrét események, de rám váró élethelyzetek, érzelmek felbukkantak  fel bennük, és ezek a valóságban tényleg bekövetkeztek.
Az én álmaim mindig annyira valóságosak, mintha tényleg átélném őket a való életben is. Mint a filmkockák egymásutánja. 

Nekem az álmok jelentik az egyik legnyíltabb kommunikációs csatornát a fenti világgal és a lelkem rejtettebb zugaival is. Régóta figyelem, hogy mit álmodom, bár van, hogy az ember nem emlékszik pontosan rájuk. A lényeges részeket megpróbálom megragadni, és gyakran van olyan, hogy álmoskönyvet keresek, hogy megértsem jelentésüket. Ugyanakkor tudom, hogy  megfejtésükhöz önmagunk kellünk, nem egy könyv. Külön feladat, hogy magunkra vonatkoztatva megértsük őket.
Ma megjelent az álmaimban egy tornádó, de ez az óriási fajta, amit én rémüldözve nézek olykor a híradókban.
Nem igazán tudtam mire vélni. Az könyv szerint hirtelen váltást jelent az életben, és nagy, új érzelmeket, ami váratlanul ér. Mindenesetre kíváncsian várom, mi lesz ebből a valóságban.

Amikor azt hallom egy mesében, vagy valahol, hogy "az álmok valóra válnak", nekem mindig két dolog jut eszembe: a valódi álmok, amiket megálmodunk alvás közben, és azok az álmok, amelyeket mi képzelünk el, (gyakorlatilag célok) és szeretnénk, hogy megvalósuljanak. Bármelyikről is legyen szó, azt gondolom, igenis valóra válhatnak. A célok, már csak azért is, mert az emberi gondolat teremtőereje határtalan, és a pozitív gondolkodással minden jót bevonzhatunk az életünkbe. (ám ez az ellenkezőjére is igaz)
Az, hogy néha mások szerint megvalósíthatatlanok ezek az álmaink, szerintem nem igaz. Nincs lehetetlen. Nem szabad azt gondolnunk, hogy nekünk csak kis dolgok adathatnak meg az életben. Mert mi nem érdemeljünk meg, vagy mert "olyan nincs hogy minden stimmeljen". Dehogynem. Csak meg kell tanulnunk, hogyan higgyünk magunkban, és azután pedig a céljainkban. Ha ez sikerült, az életben folyamatosan olyan lehetőségekkel és dolgokkal találkozunk majd, ami előrevisz bennünket a végcélhoz. Mielőtt valóban rádöbbennénk, már régen azon az úton járunk, ami a megvalósuláshoz vezet.
Merjünk nagyot álmodni, mert célok nélkül az élet semmit sem ér. "Ne a jót akard, hanem a legjobbat! Megkaphatod!" (Müller Péter) Sok ember tudatában az él, hogy például olyan ember nem létezhet, akinek minden jó az életében: sikeres a munkában, szuper családja van, szerelme, pénze, elég szabadideje. Miért ne lehetne? Ezeket a ki nem mondott gátakat mi építettük, az emberi tudatunk, és ezeket az igaznak vélt dolgokat mi is átvettünk neveltetésünk során, ugyanúgy mint azt, hogy "ne menj át a piroson" vagy hogy "fogadj szót a felnőtteknek".Én azon dolgozom a saját életmben, hogy megtanuljam, az elhatározásoknak nincs határa, megvalósíthatatlan dolog pedig nem létezik. (ilyen téren) Mindez persze nem azt jelenti, hogy azok, akik rengeteg jó dolgot vonzanak be gondolataikkal az életükbe nem részesülnek rosszban. Dehogynem. Ezek a rossz dolgok a tanulási folyamatunk részét képezik.


Álmok nélkül nem élet az élet...

it is all the fashion..

ez még az "elmegy" kategória..

Az a fogalom, hogy divatmániás, igenis létezik. Szerintem az is, hogy boltkóros. Elvégre van egy ilyen film is. (És egy regénysorozat is.) Igaz láttam, de csak annyira emlékszem belőle, hogy a filmben kulcsszerepe van egy sálnak.. Amit kinéz magának a lány, és megvesz neki a srác, akibe később beleszeret. (= De lehet rosszul emlékszem...

A "trend"  meg "divat" szavakat manapság mindenre ráaggatják, és szerintem nem mi vásárlók döntjük el, hogy mi a divat, hanem a nagy kifutókon dől el igazán, azok adják a világnak a sablont, ami alapján minden fashion-mániás öltözködik. Én mindig is úgy voltam vele, hogy azt veszem meg ami tetszik, csak azért mert valami divat, nem. Ha nem szeretek bele az adott cipőbe, felsőbe vagy táskába, akkor otthagyom..
Rosszul vagyok például attól, hogy zoknival vesz fel valaki egy szuper cipőt. Ezzel meggyalázni egy Jimmy Choo-t?! Hát láttam már rá példát. Szörnyű.

Néha túl sok az a kép nekem, amit a kifutókon mutatnak. Újabban az utóbbi pár évben a "mindent mindennel"-elv érvényesül a leginkább. Nincsenek szabályok, határok. Na de ezzel a tökéletlenséggel együtt teljes a világ.

A mai retro-imádat igazán kedvez azoknak, akik szeretik a turikat, vagy  akik anyu húsz évvel ezelőtti ruháit találják meg a pincében jól bezsákolva. Hasonló cuccokat lehet kapni méregdrágán a boltokban... Van például egy övem, ami szuperül megállja a helyét, kis világoszöld, apró fehér virágokkal, még anyu egyik ruhájához volt fűzve. Én pedig lenyúltam, amikor kidobta a ruhát.. Mennyit nevettem én azokon szoknyanadrág izéken amiket régen hordtak. Se szoknya se nadrág, nem lehet eldönteni melyik... meg amikor "egybenőtt" a felső a rövidnadrággal.. És tessék. Most ezeket lehet látni a boltokban. (=   Csúcs. Mennyit fordul a világ. Rájöttem, hogy nem kell kidobni semmit, mert egy-két évtized, és ha még jó lesz rám, újra hordható lesz. Visszajön a divatba.

Emlékszem, Mama imádta a magassarkúkat, én meg imádtam járkálni bennük. 4-5 évesen kiosontam az ebédlőasztal mellől, belopóztam a cipősszekrényhez, felvettem őket, és végigsétáltam bennük a folyosón. Mama pedig hagyta, mert megígértem, hogy mindegyiket visszarakom.. Persze annyit kiszedtem, hogy a végén már sosem emlékeztem melyik hol volt eredetileg... Azok a cipők most sokat érnének, és jól jönnének egy-egy ruhámhoz..

Nagyon tetszenek ezek a virágos cuccok mostanság. Olyan aranyosak!

egy csodás Pucci darab tavalyról =)

Nagy-naaagy virágok mindenütt. És még egy bizonyíték, hogy miért nem kell(ett volna) kidobni anyu ruháit: álmaim új netovábbja a színes, mintás hosszú nyári nadrág. Egyszerűen szuper.

Tegnap kinyitottam az egyik magazint, na, mondom, van egy kis időm, belelesek. Megláttam az egyik oldalon egy modell arcát. Á, mondom biztos félrenyomtatták, rossz a  festék. Két oldallal később megint ugyanaz. És rájöttem, hogy  a csaj szimplán csúnya. Tudom, hogy mindenki szép a maga nemében. Hiszek benne. De miért az ilyenek a modellek? Ebben a csajban konkrétan semmi nem volt, amit szépnek lehet nevezni. Ha éjszaka egy aluljáróban találkoztam volna vele lehet elszaladok...

Azt hiszem, ma már nem bárányokat számolgatva alszanak el a lányok, hanem magassarkúkat vesznek számba... Ez a modern világ... (:

Apróságok

Olyan sokszor elgondolkozom azon, hogy mennyire természetesnek veszünk dolgokat az életben. Azt, hogy egészségesek vagyunk, látunk, van családunk, suliba járunk, vagy dolgozunk, TV-t nézhetünk, van net, eszünk-iszunk, vannak barátaink, és tudunk mit felvenni.
Viszont ez nem mindenkinek természetes, sokaknak kiváltság. Amikor ez eszembe jut, mindig hálát adok az Égnek, hogy látok, járok, és hogy van egy szerető családom, barátaim. Mindenkinek mást jelent a boldogság. Sokat hallom, hogy egy afrikai kisgyerek, aki soha nem látott még igazi téglaházat, pizzát, nem tudja mi az a kórház, vagy a Lego, sokkal boldogabb tud lenni, mint egy európai vagy más, fejlett országban élő ember. Náluk nagy öröm az, ha tiszta vizet ihatnak, húst ehetnek, vagy egészségben élhetnek. Egyszer, még a gimiben feladatként kaptunk egy házidolgozatot, és emlékszem, valahogy a segélyszervezetekre esett a választásom. Akkor tudatosult csak igazán bennem, mekkora szegénység is van a világ bizonyos részein, amikor mélyebben beleástam magam a témába. Sokan nem szeretnek, vagy nem mernek ebbe belegondolni. Bennem néha bűntudatot kelt, hogy puha ágyban alhatok; nemhogy csapvizet, de ásványvizet iszom, van parfüm, hajvasaló, meg még szalámi is itthon, szerencsétlenek meg örülnek ha lisztet látnak. Tavaly megfordult bennem valami, és egyszer csak azt éreztem, valahogy, ha picit is, de nekem is tennem kell valamit azokért, akiknek segítség kell. Az egyik nap álltam a boltban, és megláttam egy ilyen kis dobozkát a pénztárnál, amibe pénzt gyűjtenek betegeknek stb. Már nem emlékszem mire gyűjtöttek, de beledobáltam pár forintot. És olyan jó érzés volt. Azóta, ha meglátok egy ilyet, bedobok mindig egy kis pénzt. Ami bosszantó, hogy valaki ezzel visszaél. Volt egy nagyon rossz élményem ezzel kapcsolatban. Karácsony körül gyűjtöttek adományt az egyik bevásárlóközpont előtt a belvárosban, és megállítottak engem is. Nagyon fura volt az egész, nem is akartam pénzt adni, mert nem bízom az ilyenekben. De mégis adtam. Aztán mikor mindent végiggondoltam, hogy hogy is volt ez az egész, megvilágosodtam és rájöttem, hogy jól becsaptak. Igaz csak 500 Ft-ról volt szó, de én komolyan sírva fakadtam, felnőtthöz méltatlanul.. Nem a pénz miatt. Hanem azért, mert megsajnáltam azokat a betegeket, akikért "elvileg" gyűjtöttek ezek az alakok, és akikkel azt hittem, én jót teszek. Milyen jó lett volna valóban rajtuk segíteni, nem ezeket a senkiket gazdagítani. De tanultam belőle.. Minden hibából tanulni kell. Azóta csak olyan helyre adakozom, amiről tudom, hogy biztosan eljuttatják azokhoz, akik rászorulnak.
Ha egyszer befolyásos ember leszek, és lesz annyi pénzem, amire már nem lesz feltétlenül szükségem, biztosan segíteni fogok más embereken. Magyarokon, külföldieken, mindegy, de segíteni fogok.
Ezért gondolom azt, hogy mindent meg kell becsülni az életben. Én igyekszem így élni, mert szerintem ez nagyon fontos.

 

Vannak napok, amikor az embernek abszolút SEMMI nem sikerül. Ilyenkor én csak annak örülök, hogy vége van. Úgyhogy én most örülök... Annyira jó lenne, ha lenne egy igazi négylevelű lóherém. Akkor lehet jobban megtalálna a szerencse, nem?

De ilyenkor rájövök, hogy mi már önmagunkban szerencsések vagyunk, csak nem vesszük észre... (:

Born of a bubble

A nagy képzelőerejű emberek ritkán unatkoznak. Néha viszont ez a képzelőerő az oka annak, hogy nehéz visszatalálnom az igazi világba. Mindenesetre szerintem egy TV-csatornának sincs olyan jó műsora, mint az emberi képzeltnek. =)
Nincs olyan ember akinek ne lenne véleménye, bármilyen témáról is legyen szó. Ebből következik, hogy nekem is van véleményem, mindenről, és azt hiszem ez lesz az, amit majd megosztok azokkal, akik olvassák ezt a blogot. Mindig is azt gondoltam, hogy ha az írásoddal legalább egy embert sikerül elgondolkodtatnod ezen a világon, már megérte szavakba önteni a gondolataidat, úgyhogy továbbra is ez a célom, itt is.
"Kiskanálban" annyit mondanék az én világomról, amelyet meg szeretnék itt osztani Veletek, hogy milliónyi eleme van, akár egy végtelen darabból álló puzzle-nek, mégis a legfontosabb dolgok, amelyek az életben érdekelnek a művészethez kötődnek: a könyvekhez, a fényképekhez, a zenéhez, a divathoz. Mindegyiket imádom, úgyhogy, ha megkérdeznék mi lehetnék, ha bármilyen munkáért ugyanannyit fizetnének, nehezen tudnék egyet választani. Író, stylist, építész, fényképész, újságíró, cukrász (: ? Azt hiszem mindegyik iránt megvan bennem a vágy, némelyikhez remélem a tehetség is, hogy valóra váljon. A választások nehezek az életben. Legszívesebben egyik nap az egyik, másik nap a másik munkát próbálnám ki. De mindennel így van ez, ami velem kapcsolatos. Kiválasztani mit vegyek fel aznap? : fél óra. Kiválasztani a könyvesboltban egy könyvet?: 40 perc. Kitalálni hogy mi lenne a legjobb választás az életutamra nézve? Ahhoz egy évtized is kevés.
Minden naphoz, érzéshez kötődik egy zene, bár ugyanaz a dal akár teljesen ellentétes dolgokat is jelenthet két embernek. Ennek ellenére megpróbálom átadni nekem milyen élethelyzet kapcsán fontos egy-egy zene, vagy akár fénykép. (=
Imádok olvasni. "A világ legjobb dolgai" listán nálam abszolút benne van az első tízben. Ez mindig akkora öröm nekem, hogy azt el sem tudom mondani. Olyan jó dolog. Legszívesebben megvennék egy egész könyvtárat.
Azt hiszem, mára ennyi, néha, de nagyon ritkán a fáradtság azért határt szab a képzelőerőmnek, de az sem baj, mert akkor alszom, és az álmokat legalább annyira szeretem mint a könyveket, vagy a zenét. =) Sok dologra választ kaphatunk, ha figyeljük az álmainkat. Úgyhogy ideje eltáncolni a "tollasbálba." ;-)