"... Az értelem a tudatunknak csupán a külső burka. Alatta ott vannak az érzelmeink. A szívünk mélyén, ahova senki be nem láthat, tökéletesen hiszünk az érzelmeknek, és mindent tudunk, szavak nélkül is. Ha sohasem kellene kilépnünk a világba, egy pillanatig sem kételkednénk a megérzéseinkben. De kitesszük a lábunkat, és hiúságunk azt diktálja, hogy a belső valónkat megfelelő köntösben kell prezentálnunk a nagyvilág előtt. Átfésüljük a gondolatainkat, és kiegyenesítjük őket." De miért jó ez? Mire ezek fene nagy elvárások? Boldogabb lettél tőle? Hogy megfelelsz az elvárásoknak? Csak beleillesz a környezetbe. De semmi több. Egyedinek lenni kihívás.
Ez a világ mindannyiunkat próbára tesz. Sokan elfelejtik honnan jöttek. Sokaknak csak dereng. És csak kevesek emlékeznek rá. Ők tudatosan élik az életüket. Nem gondolják azt hogy a lehetetlen létezik. Nem aggódnak azon hogy elment a villamos.. Nem félnek a villámlástól... Nem haragszanak ha valaki rájuk lép a buszon.. Csak elmosolyodik, és konstatálja hogy "igen, ő még sajnos nem érzi azt amit én", nem tudja hogy nem kell rohanni. Az idő csak illúzió, amit mi emberek teremtettünk meg és alkottuk, : korlátként. Mindent eköré építettünk, most pedig képtelenek vagyunk szabadulni tőle. A percek számolgatásával pedig gyakran elfelejtünk igazán élni. Rohansz a munkába, a boltba, az egyetemre és nem veszed észre ha egy elejtett virágon lépsz át a járdán. Mi legtöbben csak a felszínt látjuk. Lássuk hát azt is ami mögötte van. Ez a szürke. Az pedig a színes. - lenne -.